Többjátékos Módok
Lépj túl a klasszikus párbajon, és hívd össze a máguskört. A többjátékos módokban a Duel of Wizards még kaotikusabb, taktikusabb és kiszámíthatatlanabb élménnyé válik.
Csapatban küzdötök, aszimmetrikus felállásban csaptok össze, vagy mindenki egyszerre próbál túlélni a Villám mód őrült tempójában. Itt már nemcsak az számít, milyen varázslatot idézel meg, hanem az is, hogyan olvasod a többiek döntéseit.
Csapat mód – 4 vagy 6 játékos
A Csapat mód a Duel of Wizards többjátékos változata, ahol két azonos létszámú máguscsapat küzd egymás ellen. A játék 4 játékossal 2 vs 2, vagy 6 játékossal 3 vs 3 felállásban játszható.
Ebben a módban a győzelem nemcsak az egyéni döntéseken múlik. A csapattársaknak együtt kell gondolkodniuk, jól kell időzíteniük a támadásaikat és védekezéseiket, miközben minden játékos továbbra is saját Életerővel, Manával és lapkészlettel rendelkezik.
A Csapat mód különösen azoknak ajánlott, akik szeretik az együttműködést, a közös taktikázást és azt, amikor egyetlen jól időzített varázslat az egész csata menetét megváltoztathatja.
Játékosok és csapatok
A Csapat mód kizárólag azonos létszámú csapatokkal játszható.
4 játékos esetén kétfős csapatok küzdenek egymás ellen: 2 vs 2.
6 játékos esetén háromfős csapatok játszanak egymás ellen: 3 vs 3.
A játék elején a csapatok véglegesen rögzítésre kerülnek. A játékosok a játék végéig nem válthatnak csapatot.
Tiltott elemek
A játékmód egyensúlyának megőrzése érdekében bizonyos elemek nem használhatók Csapat módban.
A játék megkezdése előtt el kell távolítani a pakliból:
az elemi módosítókat
minden Vérmágia típusú varázslatot
az „Élet őrzője” nevű varázstárgyat
Ezek a korlátozások segítenek abban, hogy a csapatok közötti összecsapás kiegyensúlyozottabb és jobban kezelhető maradjon.
Támadás és védekezés csapatszinten
Csapat módban az összecsapás csapatszinten történik. Ez azt jelenti, hogy a támadó csapat kijátszott támadó varázslatainak ereje összeadódik, és ezt kell összevetni a védekező csapat kijátszott védekező varázslatainak összerejével.
A támadó csapat minden aktív játékosa kijátszhat 1 támadó varázslatot, valamint opcionálisan 1 varázstárgyat.
A védekező csapat minden aktív játékosa kijátszhat 1 védekező varázslatot, valamint opcionálisan 1 varázstárgyat.
A csata eredményét mindig a két csapat teljes erőértéke határozza meg.
Részvétel és Meditáció
Csapaton belül nem kötelező minden játékosnak részt vennie az adott összecsapásban.
Egy játékos dönthet úgy, hogy támad, védekezik vagy meditál. A Meditáció szabályai változatlanul érvényesek.
Ha például a védekező csapat egyik tagja meditál, de a másik játékos elegendően erős védekező varázslatot használ, a csapat sikeresen védekezhet. Ebben az esetben senki sem veszít Életerőt, a meditáló játékos sem.
Varázstárgyak Csapat módban
A varázstárgyak Csapat módban alapvetően csak arra a játékosra vagy arra a varázslatra hatnak, amelyhez kijátszották őket.
Nem hatnak automatikusan az egész csapatra.
Kivételt csak azok a kártyák jelentenek, amelyek szövege kifejezetten csapatszintű hatást ír le.
Kommunikáció a csapaton belül
A csapattársak kommunikálhatnak egymással, de csak nyílt módon.
Megengedett a hangos beszéd, a nyílt kézjelzés, a látható vagy hallható kódolt jelzés, a kopogás, dobogás, valamint a lapok nyílt megmutatása, ha azt az ellenfél is láthatja.
Tiltott minden rejtett kommunikáció: például a suttogás, titkos lapcsere, titkos lapmegmutatás, rejtett jelzés vagy digitális üzenet.
A szabály célja, hogy a taktikai együttműködés megengedett legyen, de az információ ne maradjon titokban az ellenfél előtt.
Előkészületi fázis
Az Előkészületi fázist Csapat módban minden játékos egyénileg hajtja végre.
Először a támadó csapat játékosai cselekszenek, majd a védekező csapat játékosai következnek. A csapaton belüli sorrendet az adott csapat határozza meg.
A csapatok közös megegyezéssel időlimitet is bevezethetnek. Ha az idő lejár, a hátralévő műveletek már nem hajthatók végre.
Sebzés, Életerő és kiesés
Csapat módban minden játékos saját Életerővel és saját Mana pontokkal rendelkezik.
Ha a védekező csapat veszít, minden aktív védekező játékos Életerőt veszít a saját aktuális Kimerültségi szintjének megfelelően. A sebzés játékosonként külön kerül levonásra.
Ha egy játékos Életereje 0-ra csökken, azonnal kiesik, és minden további hatása megszűnik. A csapata azonban folytathatja a játékot a megmaradt játékosokkal.
A játék vége
A játék akkor ér véget, amikor az egyik csapat minden tagja kiesik, vagy a csapat feladja a játékot.
A vesztes csapat hajtja végre a játék elején közösen elfogadott büntetést.
Ha egy korábban kiesett játékos csapata végül győz, annak a játékosnak nem kell büntetést végrehajtania.
Sötét mágia és Illúzió Csapat módban
Ha egy sikeres támadás során Sötét mágia aktiválódik, a sötét mágiát kijátszó játékos szabadon kiválasztja a célpontot a védekező csapatból.
Egy Sötét mágia hatása csak egy játékosra érényesül. Azonban több sötét hatás akár ugyanazon a célponton is halmozható.
Kivételt jelent a „Káosz Szava”, amely minden játékosra hat, beleértve a saját csapattársakat is.
Az Illúzió általános szabályai Csapat módban is érvényesek. Ha az Illúziót észlelik, a büntetés csak az Illúziót használó játékost érinti, és az Illúzió erőértéke 0-nak számít. Ha nem észlelik, teljes értékű varázslatként járul hozzá a csapat összértékéhez.
Party Killer – 5 játékos
Profi mód tapasztalt mágusoknak
A Party Killer a Duel of Wizards egyik legkeményebb és legkompetitívebb többjátékos módja. Ez egy haladó játékmód, amely tapasztalt játékosok számára készült, és a Csapat mód szabályrendszerére épül.
A játék 5 játékossal zajlik, két egyenlőtlen létszámú csapatban: az egyik csapat 2 játékosból, a másik 3 játékosból áll. Ez az aszimmetrikus felállás különleges taktikai helyzeteket teremt, ahol minden döntés, minden varázslat és minden erőforrás-felhasználás nagyobb súlyt kap.
A Party Killer mód különlegessége az osztási rendszer. A csapatok összereje nem önmagában számít, hanem el kell osztani az eredeti csapatlétszámmal. Ez a szabály kiegyenlíti a létszámfölényből adódó előnyt, miközben megőrzi a 2 vs 3 felállás feszültségét és taktikai mélységét.
Mivel az osztási alap a játék során nem változik, a kiesések után is komoly stratégiai nyomás marad a csapatokon. Egy megfogyatkozott csapat tovább harcolhat, de az eredeti létszáma alapján számított osztás továbbra is befolyásolja a végső erejét.
Játékosok és csapatfelosztás
A Party Killer mód pontosan 5 játékos számára készült.
A játékosok két csapatra oszlanak:
csapat: 2 játékos
csapat: 3 játékos
A csapatok összetétele a játék kezdetekor véglegesen rögzítésre kerül, és a játék végéig nem változtatható meg.
A játékmód alapja
A Party Killer mód a Csapat mód szabályaira épül. Ha egy szabály ebben a módban nem kerül külön módosításra, akkor a Csapat mód szabályai változatlanul érvényesek.
A támadás és védekezés menete megegyezik a Csapat módban leírtakkal: a csapatok támadó vagy védekező varázslatokat játszanak ki, a varázslatok erőértékei csapatonként összeadódnak, a varázstárgyak és speciális hatások pedig a Csapat mód szabályai szerint működnek.
A Party Killer mód legfontosabb eltérése a végső erő kiszámításának módja.
Az összerő számítása
Miután egy csapat összeadta az adott csatakörben kijátszott varázslatok teljes erőértékét, az összerőt el kell osztani a csapat eredeti játékoslétszámával.
Ez azt jelenti, hogy:
a 2 fős csapat összerejét 2-vel kell osztani
a 3 fős csapat összerejét 3-mal kell osztani
Az így kapott érték számít a csapat végső támadó vagy védekező erejének.
A Party Killer módban nincs kerekítés. A tört értékek változatlanul megmaradnak, és minden összehasonlítás pontos matematikai értékkel történik.
Példa:
17 összerő / 3 = 5,67 végső erő
Számológép használata ebben a módban kifejezetten ajánlott.
Az osztási szabály állandósága
Az osztási alap soha nem változik a játék során.
A csapat összerejét mindig az eredeti csapatlétszámmal kell osztani, akkor is, ha egy vagy több játékos már kiesett.
Például ha egy eredetileg 3 fős csapatból 2 játékos kiesik, az utolsó megmaradt játékos továbbra is kijátszhat varázslatokat, de az összerejét továbbra is 3-mal kell osztani.
Ez a Party Killer mód egyik legfontosabb szabálya, és jelentősen növeli a stratégiai feszültséget.
Meditáció Party Killer módban
A Meditáció megengedett Party Killer módban, de kiemelten kockázatos döntés.
A meditáló játékos nem járul hozzá a csapat összerejéhez, az osztási szabály azonban változatlan marad. Ez azt jelenti, hogy a csapat összereje csökkenhet, miközben az osztó továbbra is ugyanaz marad.
Egyetlen játékos Meditációja is jelentősen gyengítheti a csapat végső támadó vagy védekező erejét, ezért ebben a módban csak kivételesen indokolt helyzetben ajánlott.
Illúziók kezelése
Az Illúziók a Csapat mód általános szabályai szerint működnek, de Party Killer módban különösen fontos, hogyan számítanak bele a csapat összerejébe.
Ha egy Illúziót észlelnek, annak erőértéke 0-nak számít. Ez az érték még az osztás előtt kerül figyelembe vételre, vagyis csak az így módosított összerőt kell elosztani a csapat eredeti létszámával.
Az Illúzió észlelésének büntetése továbbra is kizárólag az Illúziót kijátszó játékost érinti.
Sötét mágia alkalmazása
Sikeres támadás esetén a Sötét mágia a Csapat mód szabályai szerint működik.
A Sötét mágiát kijátszó játékos szabadon kiválaszthatja, hogy a védekező csapat melyik játékosa ellen alkalmazza a hatást.
Egy Sötét mágia hatása egyszerre csak egy játékost érinthet, de több Sötét mágia hatása halmozódhat ugyanazon a célponton.
Kiesés és a játék folytatása
Ha egy játékos Életereje 0-ra csökken, azonnal kiesik a játékból.
A csapata azonban a megmaradt játékosokkal folytatja a játékot. Az osztási szabály ilyenkor sem változik: a csapat összerejét továbbra is az eredeti játékoslétszámmal kell osztani.
A játék addig folytatódik, amíg az egyik csapat teljesen ki nem esik, vagy fel nem adja a játékot.
A Party Killer mód jellege
A Party Killer a Duel of Wizards egyik legkegyetlenebb és legnagyobb nyomást teremtő játékmódja.
Ez a mód drasztikusan felerősíti a hibák következményeit, bünteti a rossz erőforrás-kezelést, jutalmazza a pontos számolást és időzítést, valamint extrém nyomás alá helyezi a csapatokat.
A Party Killer mód kizárólag tapasztalt játékosok számára ajánlott. Ez a Duel of Wizards egyik legkeményebb, legkompetitívebb formája.
Tiltott lapok Party Killer módban
Mivel a Party Killer mód a Csapat mód szabályrendszerére épül, a Csapat módban tiltott lapok ebben a játékmódban sem használhatók.
A játék megkezdése előtt el kell távolítani a pakliból:
az elemi módosítókat
minden Vérmágia típusú varázslatot
a „Az élet őrzője” nevű varázstárgyat
Ezek a korlátozások segítenek megőrizni az 5 játékos, 2 vs 3 felállás egyensúlyát.
Villám mód – gyors játékmód
A Villám mód a Duel of Wizards gyors, intenzív, mindenki-mindenki ellen játszható változata. Ebben a módban nincsenek csapatok, nincsenek hosszú kombinációk, és nincs idő túl sokat gondolkodni: minden kör egyetlen közös összecsapásból áll.
A hangsúly az azonnali döntéseken, az egyszerű szabályokon és a könyörtelen kiértékelésen van. A Villám mód ideális bemelegítésre, levezetésre, vagy olyan helyzetekre, amikor a társaság rövid, pörgős és hangos varázspárbajokra vágyik.
A mód elsősorban 4–6 játékossal működik igazán jól. 2-3 játékossal is kipróbálható, de ebben a felállásban gyorsan túl kiszámíthatóvá válhat.
Alapelvek
A Villám mód egy gyors, mindenki-mindenki ellen játszható játékmód. Ebben a módban nincsenek csapatok, és minden kör egyetlen közös összecsapásból áll.
A kezdő értékek, a játékkör alapfelépítése és az Életerő-veszteség számítása a kétjátékos Duel mód szabályai szerint működik, kivéve azokat az elemeket, amelyeket a Villám mód külön módosít.
A cél egyszerű: túlélni a többiek döntéseit, jól időzíteni a varázslataidat, és a lehető legkevesebb hibával végigjátszani a gyors összecsapásokat.
Korlátozások és tiltások
A Villám mód egyszerűsége érdekében több szabályelem és kártyatípus nem használható.
Ebben a módban:
az elemi módosításokat figyelmen kívül kell hagyni
a Vérmágia varázslatokat el kell távolítani a játékból
a Sötét mágia varázslatokat el kell távolítani a játékból
minden varázstárgy eltávolításra kerül
a varázslatok speciális tulajdonságait figyelmen kívül kell hagyni
Meditáció nem használható
Illúzió varázslatok nem használhatók
Villám módban kizárólag a varázslatok alap erőértéke számít. Nincsenek módosítók, kivételek vagy rejtett hatások.
Varázslatválasztás
Minden körben minden játékos szabadon eldönti, hogy támadó vagy védekező varázslatot használ.
Minden játékos pontosan 1 varázslatot helyez le fedve.
Miután mindenki kiválasztotta és lehelyezte a varázslatát, a kártyákat egyszerre kell felfedni.
Ez a felfedés adja a Villám mód egyik legnagyobb feszültségét: egyetlen pillanat alatt derül ki, ki támadott, ki védekezett, és ki hozott rossz döntést.
A kiértékelés menete
A felfedés után az összecsapást minden játékosra közösen kell kiértékelni.
A Villám mód nem külön párbajokra bontja a kört, hanem egyetlen közös összehasonlítást használ. A játékosok varázslatainak alap erőértékét kell figyelembe venni, és ez alapján dől el, ki szenved Életerő-veszteséget.
A kiértékelés attól függ, hogy a játékosok csak védekező, csak támadó, vagy vegyesen támadó és védekező varázslatokat fedtek fel.
Ha minden játékos védekezik
Ha minden játékos védekező varázslatot használt, az összecsapás hatástalan.
Ebben az esetben senki sem szenved Életerő-veszteséget.
Ez a kör gyorsan lezárul, majd a játék folytatódik a következő körrel.
Ha minden játékos támad
Ha minden játékos támadó varázslatot használt, akkor minden játékos Életerő-veszteséget szenved el, kivéve azt, aki a legerősebb támadó varázslatot használta.
Ha kettő vagy több játékos azonos, legmagasabb erőértékű támadó varázslatot használt, akkor ezek a játékosok nem szenvednek sérülést.
A többiek Életerőt veszítenek a saját aktuális Kimerültségi szintjüknek megfelelően.
Vegyes összecsapás
Ha az összecsapásban támadó és védekező varázslatok is szerepelnek, akkor minden játékos Életerő-veszteséget szenved el, akinek a varázslatánál létezik erősebb támadó varázslat az adott körben.
Másképp fogalmazva: csak azok a játékosok nem sérülnek, akiknél nincs erősebb támadó varázslat a körben.
Ez a szabály a támadó varázslatokat egymáshoz viszonyítja, a védekező varázslatokat pedig a legerősebb támadásokhoz méri.
A Villám mód jellege
A Villám mód rendkívül gyors, kevés adminisztrációval jár, és brutálisan bünteti a gyenge döntéseket.
Ez a mód kiváló többjátékos party formátum, mert mindenki egyszerre vesz részt az összecsapásban, és a döntések azonnal következményekkel járnak.
A Villám mód ideális bemelegítésre, levezetésre, vagy amikor a társaság rövid, intenzív és kiszámíthatatlan varázspárbajokra vágyik.
